Nirvana és Alice In Chains. Ha a garázsrockról beszélünk, akkor ez a két banda jelenti a műfaj csúcsát. Április 5. szerencsétlen dátum a grunge rajongóinak: 22 éve ezen a napon halt meg Kurt Cobain, majd 2002-ben Layne Staley aranylövése is erre a dátumra esett.

Tisztán emlékszem a pillanatra: 1994-ben, harmadikos gimisként ücsörögtem a tévé előtt, mi mást bámultam volna, mint az MTV-t, akkoriban még tényleg a zenéről szólt a csatorna, idióta valóságshow-k nélkül, minden irányzatnak teret engedve, teletömve Nirvana, Guns N Roses, Faith No More klipekkel, szóval ültem a tévé előtt, és majd elsírtam magam, amikor Kurt Loder bejelentette, hogy seattlei házában holtan találták Kurt Cobaint, feltehetően agyonlőtte magát egy vadászpuskával. Szíven ütött a hír, nem túlzás, ha azt állítom, hogy sokkolt, és azt gondolom, hogy ezzel az érzéssel nem voltam akkoriban egyedül, a mi generációnk legnagyobb bálványa költözött a másvilágra. És nem, nem a bálványimádatról szólt ez a döbbenet. Cobain sosem volt a szó szoros értelmében vett rock and roll sztár. Nem akart idol lenni. Épp ellenkezőleg: ő a megtestesült antisztár, az ellensztár, aki a viseletes farmereiben, a kinyúlt pólóiban, a háromakkordos, lecsupaszított, őszinte, zúgós zenéjével fektette vállra a ’90-es évek fiatalságát.

Ha a grunge-ról beszélünk, akkor az Alice In Chains is a műfaj megkerülhetetlen zenekara (oké, még a Pearl Jam odafér a két nagy mellé). Layne Staley nem kevésbé öntörvényű és önpusztító életet élt, mint Cobain, míg utóbbinak közvetve, addig Stalynek közvetlenül a drog okozta a halálát, 2002 április 5-én egy durva heroin-kokain kombó repítette a másvilágra. A Nirvana volt az úttörő, ám az Alice In Chains legalább olyan messzire ható életművet hagyott hátra, s bár Staley már legfeljebb csak odaföntről támogatja csapatát, az új énekessel kiegészült banda a mai napig aktív.

A Fülesbagoly két videóval emlékszik Kurtre és Layne-re, ahogy a mai fiatalok mondanák: R. I. P.