Fülesbagoly

Bazsó rajzol arculatot a kedvenc zenéidhez

2016. március 13. - NagySzabolcs

Lossonczy Bazsó az egyik legfoglalkoztatottabb zenei témában alkotó grafikus Magyarországon. A Zöld Pardonnál kezdte pályafutását, majd rengeteg együttes arculatát, lemezborítóját, hirdetését készítettel el. Dolgozott már a Szabó Balázs bandájának, a PASO-nak, a Brains-nek, a Magashegyi Undergroundnak és a Budapest Voices-nak is, a legbüszkébb pedig egy Konyha videóklipre.

bazso.jpg

Elsősorban zenei témában készítesz grafikákat. Miért?

- A zene mindig is fontos része volt az életemnek. 2011-ben a Zöld Pardonban kezdtem el dolgozni grafikusként, három éven keresztül készítettem a hely összes vizuális anyagát. Ez idő alatt sok zenekarral és a zeneiparban dolgozó emberrel ismerkedtem meg, többek között az akkortájt induló Konyha zenekar frontemberével és sok más együttes menedzserével, Szepesi Mátyással.  Hamar "egymásra találtunk" és közösen kezdtünk dolgozni a Konyha vizuális anyagain, majd egymás után érkeztek a megbízások a zenekaroktól.

szj.jpg

A teljesség igénye nélkül miket csináltál eddig?

- A ZP-ben majd minden magyar zenekarnak volt szerencsém valamilyen formában anyagokat készíteni és sok külföldi együttes számára is. Majd szabadúszóként a Konyha zenekarnak készítettem két albumborítót (Konyhanyelv és Elmentek a szörnyek) két animációs videoklipet (Kiskifli és Lesz majd egyszer) és minden más vizuális megjelenését. Szabó Balázs Bandájának az Élet elvitelre borítóját, teljes arculatát és hirdetéseit készítettem és készítem jelenleg is. Terveztem lemezborítót a Brains zenekarnak (Stand firm), Z.U.P.-nak (Huszonvalahányban) Szatmári Julinak (Ismerj fel), Pannonia Allstars Ska Orchestrának (Ghost Train), DVD borítót a Kaukázus zenekarnak és a Random Trip koncertsorozatnak. Dolgoztam még a Magashegyi Underground, a Margaret Island és a Fábián Juli & Zoohacker zenekarokkal. Legutóbb pedig a Budapest Voices Finomra hangolva albumához terveztem borítót.

szabobalazs.jpg

Melyik munkára vagy a legbüszkébb?

- Sok szép dolgot hoztunk létre közösen a zenekarokkal, de talán a Konyha Lesz majd egyszer klipre vagyok a legbüszkébb. Vannak hibái és hiányosságai, ezt így utólag már látom, de hat hónapon keresztül készítettem valamit, ami azt hiszem fontos sok szempontból. Rengeteg munkaórát fektettem bele, talán az egyik legnehezebb feladatom volt. Ilyen kaliberű munkát máshol 2-3 ember végez el ugyanennyi idő alatt.

Előfordultak a Konyha klipjén kívül még nagyon küzdelmes munkák?

- Mindig elég gördülékenyen haladtunk a közös munkák során. A küzdelmet inkább a határidők jelentették, mintsem a megrendelők, vagy az hogy ne lett volna ötlet, amivel dolgozhattam. E mellet fontos, hogy az ember ilyenkor kicsit visszaszorítsa az egóját és képes legyen kompromisszumot kötni önmagával.

Fontos az, hogy annak az együttesnek a zenéjét szeressed, akinek dolgozol?

- Érdekes kérdés. A helyet az, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyok hogy eddig nem kellett olyan zenekarnak dolgoznom, akinek a zenéjében ne találtam volna valamit, ami megfogott volna és így tudtam ihletet meríteni a dalokból. Természetesen minél több a kapcsolódási pont, annál könnyebb a munka.

mk_01.jpg

Milyen zenéket kedvelsz?

- Elég sokrétű a zenei ízlésem, nem tudnám behatárolni stílusokra. A legfontosabb számomra talán az érzelmi kötődés, hogy meríteni tudjak belőle. Talán legfontosabb inspirációs forrásaim zeneileg a Radiohead zenekar és Thom Yorke, Nine Inch Nails és Trent Reznor, Amon Tobin, Tim Hecker, Massiv Attack, Nils Petter Molvaer, Mike Oldfield, Vangelis.. De sorolhatnám még sokáig.

Mi álmaid grafikus melója?

Több ilyen is van. Oyan nagy általam rajongásig szeretett zenekarnak dolgozni, akiket az imént már említettem. Szeretnék majd valamikor élőszereplős videoklipet is forgatni, képregényt rajzolni és a filmes látványtervezés is nagyon érdekel.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr58473048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása