Fülesbagoly

Ott táncol egy belőtt hangya - beszámoló a Black-Out koncertjéről

2016. január 25. - NagySzabolcs

Évi egy koncertet ad a Black-Out. Nyilván ott voltam az idein is. Koncertbeszámoló.
b-o.jpgFotó: Barba Negra Music Club


Gondolkodtam egy sort, hogy megemlékezzek-e az előzenekarról. Végül abban maradtam magammal, hogy építő jelleggel egy sort írok a punk&rollban utazó Lucy-ről: rengeteget gyakoroljatok, próbáljatok még!
A Black-Out a már hagyományosnak tekinthető évi egy koncertjét ezúttal is a Barba Negra Music Clubban tartotta. A hely szuper, és még szuperebb lehetne, ha télen árusítanának meleg teát és forralt bort.
Ahogy írtam is, a Black-Out évi egy koncertet ad a Csányi Szabi - Kowalsky - Fehérvári Attila - Csányi Zoli felállással, egyébként parkolópályán van a csapat. Ugyan Szabi nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy szívesen csinálna új lemezt, erre nem látok sok esélyt. (Bár megtörténne.) Egyrészt Kowa másik csapata, a Vega dübörög, és nehéz lenne mellette dalokat írni, próbálni, stúdiózni, másrészt a főhős ma már egészen más filmet néz, és a Fekete-kék "Nézz fel az égre nézd, ott táncol egy belőtt hangya" sora helyett arról énekel a Még nem édenben, hogy "Édenről álmodunk, bár ébren vagyunk, Álomból ébredünk és mindent itt hagyunk!" Nekem mindkét világ nagyon bejön, csak különböző a kettő.


Évi egy koncert esetében sok múlik azon, hogy mi a repertoár. Mert a jó koncerthez adott, most is adott volt a négy szuper zenész és a telt ház, szóval ez már egy remek alap. Természetesen nem lehet kielégíteni minden rajongót a dallistával - mert 20 év terméséből kellett 2 órányit összerakniuk -, és sajnos engem nem is sikerült. Örömteli, hogy elhangzott a Legyen!, A körúton, az Ami vagy, a V.V.V. meg az olyan gigaslágerek, mint a Fekete-kék, a Szabadlábon és a Spirál, ugyanakkor jó pár dalt hiányoltam. Nekem például mosolyt csalt volna az arcomra a Levél és kereszt, a Lepketánc, az Óz és a csodák temploma vagy a Jég.
Külön kiemelném Fehérvári Attila játékát. Fantasztikus basszusgitáros, élmény jelentett nézni azt, amit művel a hangszerén. A színpadról áradt végig az energia, atom módon szólt a cucc, jó volt nosztalgiázni, de néhány fontos dal hiánya miatt az eufória elmaradt. Jövőre találkozunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr568311602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása