A Deftones olyan, mint a jó bor. Mennél korosabb, annál nemesebb. Na nem mintha a 1997-es Around The Four, vagy a 2000-es White Pony ne lenne jó lemez, azonban Chino Morenoék az elmúlt években olyan kreativitást, érettséget mutatnak, amely egy magasabb szintre emeli az egyébként is egyéni hangot megütő zenét. A Diamond Eyes és kiváltképp utolsó, 2012-es albumuk, a Koi No Yokan a súly és a légies könnyedség zavarba ejtő elegye, az efféle hangulati váltások pszichedelikus őrülettel töltik meg az étert és az erre fogékony rajongó hallójáratait.

Reális elvárás, hogy a tavaszra ígért nyolcadik lemez tartsa ezt a színvonalat, és Moreno nyilatkozata alapján valószínűleg nem is kell majd csalódnunk.

– Tele van billentyűs részekkel, és egy csomó klassz, légies, egyben alacsony frekvenciával. A dalokra egyébként alapvető hatást gyakorolt Morrissey, teljesen elvarázsolt, főleg a korai szóló lemezei. Egyszerűen fantasztikusan használja a hangját, néha az Elvisre jellemző késleltetéssel operál, egyszerűen fantasztikus - áradozott Chino.

Morrissey ugyebár a brit és amerikai indie zene meghatározó alakja, így aztán nem lövünk nagyon mellé, ha úgy gondolkodunk: az underground hatás egy nagyon izgalmas Deftones albummal kecsegtet.

Az amerikai zenei szaklapok egyébként azt is tudni vélik, hogy az anyag teljes egészében elkészült, és tartalmaz egy olyan dalt, amelyben az Alice in Chains gitárosa, Jerry Cantrell is közreműködik. Tovább is van - mondjam még?