Fülesbagoly

A Black-Out legemlékezetesebb pillanatai – Csányi Szabi múltidézése

2016. január 16. - NagySzabolcs

Január 23-án újra színpadra áll a Kowalsky – Csányi Szabi – Fehérvári Attila - Csányi Zoli alkotta Black-Out. A koncert apropóján Csányi Szabival belementünk egy villám múltidézésbe.

bz147921_20131116.JPG

 

Kedvenc Black-Out lemezed?

A Fekete-kéket mondanám így elsőre, mert az volt az első komoly, saját lemezünk. Bár hangzásilag hagy kívánnivalót maga után. Ha a hangzás szempontjából nézzük, akkor a V.V.V. anyag a favorit.

Kedvenc Black-Out dalod?

Mindegyik. Sosem tettem különbséget a dalaink között. Egy közönségszavazás esetén lehet, hogy a Spirál nyerne, de én sok dalt szeretek egyformán.

fb_img_1450992152279.jpg

A legmelegebb pillanat színpadon?

A zenekar történetének elején többször is volt, hogy szétesve játszottunk, és azt se tudtuk, hogy hol vagyunk. Aztán volt olyan koncert is, amin Kowa 3 szám után lement a színpadról, mert bevérzett a torka. A legemlékezetesebb egy fehérvári koncert volt, ahol Kowa hergelte a közönséget, és arra bíztatta őket, hogy menjenek a színpadra ugrálni. A vége az lett, hogy a hely egyik biztonsági őre megragadta Kowát, és koncert közben kivitte a helyről.

A legjobb Black-Out koncert?

Az Ezüstkötet lemezbemutatója és a zenekar 5 éves születésnapja egyben a Petőfi Csarnokban. Nagy élmény volt zenélni a Kisstadionban is a Tankcsapda előtt, illetve szintén Lukács Laciékkal fellépni a Szigeten a 20 éves jubileumi koncertjükön, igaz, akkor már Csordás Robival.

A legkedvesebb rajongói megnyilvánulás?

A Wigwamban volt koncertünk, szerintem ’99 környékén történhetett. Megvolt a beállás, épp az öltözőben voltunk, amikor szóltak, hogy menjünk ki, mert lesz egy kis meglepetés. Nagyjából 30 rajongó várt ránk tortával, relikviákkal, nagyon megható volt az egész.

A legközelebbi Black-Out koncert?

Január 23-án tartjuk a szokásos évi koncertünket a Barba Negra Music Clubban. Megpróbáltunk egy koncepciót kitalálni a számok kiválasztásánál. Tavaly volt 10 éves a Radioaktív lemezünk, így erről elég sok számot előadunk. Mellé meg minden lemezről szemezgetünk.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr158278000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása